Emlékképek

Reggel alig emlékeztem a tegnapra. Jobb is lett volna elfelejteni. Éreztem ahogy arcomra rászáradtak a sós ízű könnycseppek. Fájt a fejem ,karom , a szívem. Teljesen darabosra tört. Úgydöntöttem fel kell hívnom a szüleimet tudatni velük , hogy nem sikerült az "öngyilkosmerényletem" , jól vagyok. Óvatosan kibújtam a mellettem fekvő Justin mellől , aki egy pillanatra sem engedett el az éjjel. Nagyon jól esett olyas valaki támogatása , aki teljesen tisztában volt vele , min megyek keresztül. Sosem sírtam ennyit , mint tegnap.

 A mai nap sem fog eltelni sírás nélkül. Fülemhez emelve a telefont vártam hogy választ kapjak. Felvették. Anya és apa kiakadtak. Anyu sírt , apu sírt. Én is sírtam. Mind tudtuk , ez meg fog történni. De ez mégis olyan , mint ha egy karót döftek volna belém ok nélkül. Hatalmas a világ , miért vele történt ez? Miért nem velem történt? Mit ártott a világnak? Sírtam gondolataimba magam a földrerogyva. Nem akartam semmit , csak sírni. A telefont lerakva patakban folytak ismét könnyeim , gondolataim már elhagyták a számat is. Ezzel felébresztettem Justint. Nem tehettem róla , tovább nem tudtam irányítani. Nem láttam , nem hallottam csak folytak a könnyeim. Kétségbe voltam esve. Kicsit kinyitva a szemem Justin pillantottam meg , erős kezeit éreztem vállamon és hátamon.

-Semmi baj Esmee , ittvagyok! Nem vagy egyedül , érted! Megoldjuk! Gyere beviszlek innen mert felfázol! - Mondta aggódó tekintettel , majd egyik karjával lábamba kapva felemelt. Erősen a átkaroltam , majd lábával kilökve az ajtót újra a szoba felé vettük az irányt. Erősen tartott , arcomat nyakába fúrva sírtam továbbra is. Beérve a szobába óvatosan letett az ágyra. Mellémbújt , majd erősen szorítva magához préselt. 
-Esmee , te nem tehetsz róla. Az élet nem áll meg. Nem lehet visszafordítani , megváltoztatni. Szörnyű dolgokat éltem át , de nem bántam meg hogy megismertelek. Ki tudja , lehet ha bármit másképp teszek , akkor sosem találkozunk. - Nézett rám , s próbált halvány mosolyt csalni az arcomra.
-De akkor is fáj. Hihetetlenül fáj. Justin nem bántam meg hogy megismertelek , sosem tettem. De ha megtudnék valamit tenni akkor megtenném a húgomért. Te is ezt tennéd nem? - Vetettem pillantásomat rá.
-Hát persze hogy megtenném a testvéreimért. De nem tehetjük , ezt el kell fogadnunk. Segíteni fogok neked ezt feldolgozni. Nem hagylak többet cserben. - Mondta ki , majd szorosan magáhoznyomva ölelt meg újra. Egy lágy puszit nyomott az arcomra , majd kézenfogva felálított az ágyról. 
-Hová viszel? - Kérdeztem másik kezemmel a könnyeimet törölve arcomról.
-Nem tudtál elbúcsúzni , tőle , hát most elbúcsúzunk. - Válaszolt szobám felé húzva. Beértünk. Minden úgy volt ott ahogy hagytam két napja. Az ágy megcsinálva. Régi képek a falon. Talia doboza. Megint elkezdtek könnyeim vad táncot járni arcomon. Justin leszegve fejét beszédre nyitotta telt , gyönyörű ajkait.
-Talia Darenfield! Nem találkoztunk , de tudnod kell , én szerettelek! Tudom , hogy gyönyörű voltál , vagy most is! Rajongok érted , mert te egy hihetetlen , gyönyörű , erős lány voltál! Ég veled Talia. - Fejezte be monológját , majd hátralépve , derekammat tolva gyengéden előre lökött , jelezve , "én jövök".
-Talia Darenfield! - Mondtam ki remegve nevét. - Te vagy a leggyönyörűbb , legerősebb , legbátrabb ember akit valaha ismertem. Mindig velem voltál , kiálltál mellettem , segítettél ha bajban voltam. Nem vagy itt , pedig nagyon kellenél. - Küszködtem újra könnyeimmel. - Jobban mint valaha! Szeretlek örökre , nyugodj békében angyalkám! - Hunytam le szeme , majd zihálva próbáltam körbenézni a szobában. Minden emlék , az összes kép , ruha , illat rá emlékeztetett. Megdörzsölve a szemem közelebb léptem a falhoz. Egy parafatábla volt a falon , rajta minden kép és emlék. Rámutattam egyre , majd Justinra nézve meséltem:
-Itt őt tartom a kezembe. Büszke voltam , hogy én vagyok a "nagy és erős" nővére. - Mosolyodtam el a képet nézve.

-Gyönyörűek voltatok , sőt vagytok mindketten. - Nézett körbe a hatalmas táblán. - Nekem nincsenek ilynek a házamban. Azt mondják felesleges. - Szegezte tekintetét cipőire.

-Justin , te tudod mit akarsz , ne mások döntsék el. Egy ilyen tábla pár dollár , de amennyit ér , az felbecsülhetetlen. Nincs az a pénz amennyiért megvehetnéd.

-Van egy dobozom , azt mindig viszem magammal , abban rengeteg kép van. Rólad is. - Mosolyodott el.

-Justin , jó hogy itt vagy. Nemtudom hol lennék most nélküled. Valószínüleg már sehol. Hihetetlen bátor voltál , köszönöm szépen. - Öleltem át , s fúrtam arcom nyakába. Éreztem hogy ez tetszik neki. Egy lágy csókot leheltem nyakára , majd újra rápillantottam:

-Justin. Ma nem akarok sírva lefeküdni , sem megölni magam , sem másokat bajba sodorni. Csak felejteni , elterelni a figyelmem. - Szipogtam hajam mögül.

-Elmennyünk valahova? Mert most nem hagylak egyedül. - Kulcsolta át ujajait az enyémek közt. 

-Jó lenne. - Néztem bele hatalmas mogyoróbarna szemeibe.

Az arca tökéletes volt. Mindene az volt. Ahogy rámnézett. Szemeim akaratlanul is megrebbentek , szívem akaratlanul is hevesebben vert. Justin lehunyva szemét egy lágy csókot adott ajkaimra. Őrjítő érzés még ma is. Minden mozdulata. Minden érintése. Pedig anyit bántott. Tudom , hogy még fog. De nem a jövőnek , és nem a múltnak élek. A pillanatnak. A pillanatnak ami tisztább , igazabb minden érzésnél. Testemet hamar átjárta a gyönyör , és el sem váltunk volna egymástól. , ha....

Sziasztok! Itt az új rész , nagyon remélem hogy tetszik! Ígérem ez volt a lezáró rész a depresszióból egy időre.;D 7 KOMMENT ÉS KÖVETKEZŐ! És mégvalami! NEM SZÁMÍT PLUSZ KOMMENTNEK AZ ENYÉM , SEM HA VALAKI TÖBBSZÖR ÍR! Nagyon szeretlek titeket , hálás vagyok mindenért!! <3